Sose éreztem azt, hogy testileg és lelkileg is egyaránt kifáradok. Igazából nem is lehet rá reális ok. Sőt..lelkileg sosem voltam kifáradva. Az önzőségem mindig előtérben volt az érzelmeimet pedig előszeretettel próbáltam megszüntetni. Ezek szerint nem jött össze ez az elképzelés. Sajnálatos morbid végzet. Nem ad rá okot semmi, hogy teljes bánat és fajdalalom uralkodjon rajtam. De még is..mily groteszk! Újra eluralkodik rajtam valami amit gyűlölök és megvetek, és újból ellenem harcolnak érzelmeim. Hogy a közhelyel éljek, és O.W.-t idézve "Azok a szenvedélyek zsarnokoskodnak rajtunk legerősebben, melyeknek eredetét eltitkoljuk magunk előtt. Azok a a leggyöngébb mozgatóokaink, melyeknek természete öntudatossá vált bennünk." Ilyen milyen igaz. Egy olyan érzelem gyötör, amit nem ismerek, de még is eltitkolom kilétének tudta nélkül. Milyen szemrevaló szenvedés.
