"Hisz tudod Kedvesem, hogy szeretlek. Sosem hagynálak el, bár képtelen vagyok rá igazából. Ahova csak nézek Téged látnak, egyetlen szerelmem. Önmagam nem létező tükörképe képpen, neked adatott meg szívem elnyerése. Téged látlak az üvegben és a vízben, Téged látlak a makulátlan tükörben, ellen álhatatlan szépségedben. Látom az ablakban, mögötted a csodás, szürreális ősz, ötvözve a te szépségeddel. De mond, meg kérlek, miért tetted ezt? Egymásé vagyunk, nem hagyhatjuk el egymást, hisz egyek vagyunk, még is megölsz minket. Édesem, könnyes a szemed, hadd vigasztaljalak meg halálod közepette, egyhítve fájdalmainkat. Még véresen is tökéletes vagy, látom a tükörben elégedett arcodat, ahogy elhagyjuk testünket és a lelkünk ketté oszlik, és átölelhetjük egymást, hűvös lelkét. De mi van, ha tévedsz Egyetlenem? Ha csak megölsz, és nem javítasz? Értlek már, Te kegyetlen dög. Elhagysz, örök fájdalmat akarsz okozni önzőséged miatt, Te patkány. De még is… Én Örökre Szeretlek!"
A saját tükörképedbe sem bízhatsz meg, nem hogy valaki másban ki nem Te vagy.
A saját tükörképedbe sem bízhatsz meg, nem hogy valaki másban ki nem Te vagy.
